0

kultúrák közt

a wmn.hu – t én nagyon szeretem, de ezen az olvasói cikken ma eléggé fennakadtam.

10 legfurább élmény a német munkatársak között. érdekesnek és viccesnek ígérkezett. szeretem az összehasonlíthatós cikkeket, főleg ha humorosak és nyakon vannak öntve egy jó adag sztereotípiával. mivel német-magyar multikulti család vagyunk, az ilyeneken  jól tudok szórakozni, hiszen nap mint nap találkozom a sztereotípia alapjával.

de ez a cikk nem sikerült viccesre. se szteretipikusra. a németországban élő szerző leginkább azt fájlalja, hogy a német kollégák mennyire nem ismerik a túró rudit, az eddát, a balatont és a magyar kultúrát. a kommentek egy részét azóta törölték, de németországban élő hazánkfiai olyan ívben osztották a németeket, hogy azt sem tudtam, hogyan kapkodjak levegőért.

egyrészt miért kellene német átlagpolgárnak behatóan ismernie a magyar kultúra minden gyöngyszemét, vagy jó véleménnyel lennie róla. egy átlag magyar sem tud sokat mondjuk bulgáriáról vagy venezueláról (ilyen nemzetiségű kollégákkal pont dolgoztam együtt itthon, azért a példa)

a másik, ami eszembe jutott erről, kicsit messzebbre mutat. jönnek ugye a menekültek, és mindenki elvárja (szerintem jogosan) hogy európában az európai kultúra szerint éljenek. hogy ha már egy ország befogadja őket, akkor tiszteljék annak a lakói, kultúráját, hagyományait. ez a cikk, és néhány  kapcsolódó komment azonban tökéletesen megmutatta, hogy bár az idejövőktől elvárjuk ezt, magunk mennyire nem vagyunk rá képesek – még egy olyan minimális kultúrális gapet sem vagyunk hajlandóak áthidalni, ami köztünk és a németek között van.

0

kaja – képek

IMG_20160223_183825670
kuszkuszsaláta fetával töltött húsgolyókkal

IMG_20160224_171258818
cabanossi-leves, félkész állapotban

IMG_20160226_113541355
paradicsomos sajtos rakott tészta, jó csípősen – mmmh!

IMG_20160316_192914897
gyümölcsös lepény (gyereknyelven banános pizza)

IMG_20160324_221148357 éss tadááám – tojáslikőr!

0

szupertúrós

volt már erről a szupertúrósról korábban egy kép itt. legyen most a recept is, mert naaagyon jó. volt. szerintem. és ráadásképp van egy rakás családbarát tulajdonsága:
– gyorsan összekutyulható. nekem 30 perc volt onnantól, hogy kivettem az első hozzávalót a hűtőből addig, hogy az utolsó edényt is betettem a mosogatógépbe.
– túró van a tésztájában,így nem szárad ki, sokáig friss marad
– a túró miatt nem száraz, nem morzsálódik, ideális gyereksütemény
– nem túl édes
ugye, hogy tök jól hangzik? az is.
(egy recept német honlapról származik, de már nem emlékszem, honnan)

IMG_20160211_124712

hozzávalók:

  • 25 dkg túró
  • 25 dkg cukor
  • 40 dkg liszt
  • tej (kb 0,5-1 dl)
  • 15 dkg puha vaj
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 csomag vaníliáscukor
  • 2 tojás
  • 1 csipet só
  • igény szerint csokidarabkák vagy mazsola vagy smarties, vagy amit a fantáziád és a gyomrod elbír

először is melegítsd elő a sütőt 200 fokra.

keverd össze a túrót, cukrot, vajat, tojást, vaníliacukrot, sót és kb 0,5 dl tejet. Legjobb robotgéppel, szép egyenletes simára. add hozzá a lisztet és a sütőport, és még annyi tejet, hogy egy siműrű, simára kevert tésztát kapjál, mint mondjuk egy muffintészta. ízlés és kedv szerint keverhetsz hozzá csokidarabkákat, vagy előtte beáztatott mazsolát, vagy smartiest, vagy ami épp eszedbe jut.

vajazz ki egy sütőformát – én kuglófsütőt használtam, de lehet ez őzgerinc is, vagy tortaforma, vagy ami tetszik – és öntsd át bele a tésztát, és tedd be a sütőbe. 40-50 perc alatt lesz kész, a legjobb, ha tűpróbával ellenőrzöd, hogy tényleg átsült-e.

ha kihűlt, tetszés szerint megszórhatod porcukorral vagy tehetsz rá csokiglazúrt.

bevallom, én az utolsó lépésig nem jutottam.
a “ha kihűlt”-ig sem. még meleg volt, amikor már vágtam belőle pár szeletet, betettem 1-2 percre a fagyasztóba, hogy mihamarabb ehető hőmérsékletűre hűljön, és nekieshessenek a fiúk. khm.izé, kár lenne rájuk kenni, én ugyanolyan türelmetlen voltam, és ugyanolyan lelkesedéssel majszoltam, mint ők.
jó volt.

de ti azért várjátok meg, amíg kihűl.

0

jóanya

annyi újságcikk, blogposzt, tudomisén mi szól arról, hogy anyák mennyit vegzálják egymást, hogy beszólnak egymásnak, hogy hagyjuk már élni a másikat, és úgy élni – úgy anyáskodni, ahogy ő akar.
ezzel egyébként abszolút egyetértek – mármint a céllal. amit nem értek, az a kiindulási alap. hogy ki vegzál kit. lehet, hogy én vagyok baromi szerencsés, de nekem még egy játszótéri anyuka sem szólt be, egy bölcsis anyuka sem nézett rám ferde szemmel, és egy barátnőm se oltott le amiatt, mert máshogy csinálom. és nem azért, mintha tökéletes lennék , ó dehogy. épp elég olyat teszek, amivel kivívhatnám más anyák teljes megvetését. adok csokit a gyereknek, bölcsibe hordom, időnként hagyom, hogy a fejemre nőjön, időnként még kiabálok is vele. ó balsors. és mégis, a shitstorm elkerül. véletlen?

két szuper elméletem van.

az egyik, hogy azért van nyugalmam, mert teljes magabiztossággal teszek mindent. nem érdekel, hogy mások mit gondolnak arról, amit és ahogy csinálunk, mert meggyőződésem, hogy a saját szituációnkból így hozzuk ki a legtöbbet. és ugyanezt feltételezem másokról is. így maximum megvitatjuk a játszótéri anyukákkal, hogy ki miért dönt az otthonmaradás illetve a bölcsi mellett, hogy ki hogyan és mikor hozzátáplál, satöbbi, de nem ítéljük el a másikat.
és azzal, hogy teljes mellszélességgel és biztonsággal vállalom egy döntésemet, nem hagyok helyet a kételynek. se másokénak, se annak, hogy mások elültessék bennem. so easy.

a másik elméletem, hogy ez az egész anyák-egymás-ellen ellentét valójában nem létezik. a virtuális térbe szorult kommentháború az egész, amit ha nem olvasol el, ha szarsz rá, akkor tök ügyesen ki is vontad magad belőle. most komolyan, miért is akarnád magadra venni tök ismeretlen emberek véleményét, akikkel csak annyi köt össze téged, hogy elolvastátok ugyanazt a cikket/posztot/ facebook bejegyzést? ugye.

persze az öreg nénik, a boltos, a dédi, és bármelyik véletlenszerűen kiválasztott járókelő nekem is elmondja a véleményét  – legtöbbször nem is hozzám, hanem egyenesen Tücsökhöz beszélve. ez persze időnként bosszant. de ez már egy teljesen másik történet.

0

házat veszünk! napló 4.rész

vicces látni, hogy hogyan változnak az igényeink a megnézett házak számával arányosan.

eredetileg nagy házat akartunk nagy kerttel.
aztán rájöttünk hogy a nagy kert és a nagy ház az nagyon sok meló is (feltéve hogy nincs kertészed és takarítónőd) úgyhogy mostanra ezek az igényel úgy módosultak, hogy legyen benne elég szoba, illetve legyen akkora kertje, hogy lehessen kint grillezni, és ki lehessen rakni a homokozót.

aztán volt olyan kitétel is, hogy valami nyugis, hegyes környezetben legyen. Pilisvörösvár, Solymár, Pilisszentiván.
ezek továbbra is szuper helyek, csak hát Törökbálintról az autópályán sokkal gyorsabb bejutni Budapestre munkába. és ott van sportcentrum is, uszodával, squashal. igaz, a kilátás kevésbé szép, de a kilátás hiánya kevésbé zavaró, mint minden nap egy órával többet ülni a dugóban.

szóval így állunk most. találtunk is már az új elvárásainknak megfelelő házat, most már CSAK meg kell kaparintanunk.

de mielőtt megtaláltuk a kiszemeltet, megnéztünk megint egy csomó házat, így újra és újra  volt lehetőségem elámulni az ingatlanpiac sajátosságain vagy az ingatlanos szakma sokszínűségén (köhömm…)
amiatt már nyifogtam itt korábban, hogy mennyire falsnak tartom, hogy az ingatlanhirdetések, és a telefonos megbeszélések során lényeges információkat elhallgatnak az ingatlanról . például, hogy a ház fele beázik, hogy a vasút közvetlen szomszédságában található, vagy hasonlók. oké, ezen már túljutottam, nem lepődöm meg. legjobb barátom a google maps és street view, már minimális információ alapján megtalálom bármelyik ingatlant, rájövök minden turpisságra. hah!.
de némely ingatlanosok hozzáállását sokszor a mai napig nem értem. a tizenpárból, akikhez eddig szerencsénk volt, összesen kettő volt hagyott maga után pozitív emléket.

az egyik kedvencem. már az elején közli, hogy neki háromnegyed óra múlva már egy másik házhoz kell mennie, úgyhogy sietünk. emiatt a padlást meg a pincét nem is nézzük meg, arra most nincs idő. a kertbe ne menjünk ki, mert nemrég esett az eső, sár van. az ingatlanról nem mond semmit, harapófogóval kell kihúzni belőle mindent. az eladó is csak áll mellettem látszik, mennyire a terhükre vagyunk, mindkettejüknek. De mikor kimegyünk a házból, azért mondja, hogy most ezt nagyon sokan nézik, nagyon kapós, úgyhogy gyorsan kell ám dönteni. a miről is? a 70%át meg se mutattad.

aztán ott a másik szuper példa. ingatlanos jön. két szóban üdvözöl minket. becsöngetőnk, eladó jön. ő vezet minket körbe, ő mesél, ő mutogat mindent. az ingatlanos csal áll ott szobadíszként, ha teszünk fel neki bármi kérdést, arra sem tud válaszolni. akkor minek?

a harmadikkal nem is találkozunk. felhívom egy hirdetés miatt, a neten találtam, nagyon érdekelne. flegma, nem törődöm, alig válaszol. majd mikor kiderül, melyik ház az, monjd, hogy azt nem tudja mutatni, már lefoglalózták. ja, értem. ennek már 2 hete. a hirdetés azóta is kint van a neten és aktív. ???

mindenesetre most úgy tűnik, egyenesbe kerültünk. az eladók jófejek, az ingatlanos normális, a ház szuper.

reméljük, minden rendben lesz.

 

0

generációs különbségek

kolléga nem sokkal idősebb nálam. talán 8 évvel. pamfli. ráadásul informatikus is.

nem érti, miért használ az ember spotifyt. vagy netflixet. amikor azt LE IS  LEHETNE TÖLTENI. és akkor ott van neked mindig.
tessék, ilyen sebességgel fejlődik az internetes technológia és kultúra, hogy bár csak pár év a különbség, mégis generációs szakadék választ el minket.
ő még a betárcsázós nettel töltött el éveket, ahol megvolt, hogy melyik napszakban mennyit netezhetsz, az adatmennyiségnek értéke volt, a sávkorlát pedig a mindennapi virtuális élet része volt. ha egyszer valamilyen adat átjött a szerverről, ahhoz ragaszkodtak, foggal körömmel.

nekem a sávszélesség már nem kérdés, az online töltött percek száma sem, és az elfogyasztott biteket sem számolom. online lehetek és vagyok mindig, olyan tartalomhoz férek hozzá akkor, amikor csak akarok. magáért az internet-hozzáférésért már alig fizetek, cserébe a tartalomért igen.

a személéletváltás persze nem egyszerű. de mondjuk nagymammr pár hete tabletet vett és elkezdett internetezni. szóval semmi sem lehetetlen.